Az omnibusz – melynek neve a latin omnibus (mindenkinek) szóból származik – karrierjének kezdetei 1826-ig nyúlnak vissza. Ekkor történt, hogy a franciaországi Nantes városában egy élelmes vállalkozó ilyen jellegű utasszállító eszközt kezdett rendszeresíteni a városközpont és a város határában található közfürdők között. A kocsit ő maga keresztelte el voiture omnibus-nak („kocsi mindenkinek”), ezzel alapozva meg a városi tömegközlekedés új formáját. Az omnibuszok felépítésüket illetően ló vontatta eszközök voltak, végig fedettek, csak oldalt, az ülések felett nem: ezeken a részeken ponyvát hajtottak le, ha esett az eső. Az ülések támlája magának a kocsinak az oldala volt. Belső terükben 8–14 ember fért el, befogadóképességüket a lovak ereje határozta meg. A kocsik padozatát burkolták, oldalukat lakkozták; a feszített rugózatú kocsikat két ló húzta. A menetrendszerű közlekedés kialakulásával az omnibuszra hamarosan már jegypénztárakban is lehetett jegyet váltani.

Ami hazánkat illeti: a fiákerekkel és konflisokkal szemben a főváros szélesebb közönségének szánt omnibuszok 1832. július 1-jén indultak el. Ezt a napot tekinthetjük a budapesti tömegközlekedés születésnapjának, hiszen az omnibusz volt az első, kötött útvonalon, menetrend szerint közlekedő, díjfizetés ellenében bárki által szabadon használható jármű. Érdekesség, hogy bár menetrend szerint indult, de külön állomásai nem voltak, bárhol megállt, ahol az utasok jelezték le- vagy felszállási szándékukat. Hogy mennyire nem voltunk amúgy lemaradásban, fényesen igazolja az a tény, hogy az amerikai kontinens első, lovak által vontatott omnibusz vonalának megnyitására szintén 1832-ben került sor. A vonal a New York-i városházát kötötte össze a 14. utcával; a menetjegy ára 12 és fél cent volt.

Pesten a Morvaországból hazánkba települt Kratochwill János vendéglátós volt az első, aki felismerte, hogy vendégei számát nagyban megnövelheti az omnibusz „bevetése” révén. E célból 1832 tavaszán járt közben a városi tanácsnál, hogy két kávéháza között rendszeres, reggel 6 és este 18 óra között félóránként ún. társaskocsit indíthasson. Igen, társaskocsit, hiszen itthon az omnibusz mellett ez az elnevezés terjedt el leginkább a tömegközlekedés eme új formájára. Az omnibusz nemzetközi elnevezését egyébként többféleképpen is próbálták magyarosítani. Kísérleteztek a pajtás-, cimborás- és mindeneskocsi szóval is, végül a már fentebb is említett társaskocsi kifejezés terjedt el. Kratochwill Jánosra visszakanyarodva: a híres vendéglős a városligeti Páva-szigeti kávéház és a pesti kereskedőtestület székházában (a mai Roosevelt tér környékén) lévő kávéházat bérelte, majd a Városligetben egy vízgyógyintézetet is nyitott. Vendégei számára az omnibusz egy külön szolgáltatás volt, aminek hamarosan híre ment Pesten, és Budán is. Budán a vonal elsősorban a kirándulók igényeit szolgálta a nyári hónapokban, a majdani Lánchíd budai hídfőjét kötve össze Zugligettel. Pesten szintén az új szabadidős szokások alakították ki az első járatokat, melyek a Dorottya utca és a Színház (ma Vörösmarty) tér sarkáról indultak a Városligetbe.

1848-ig több omnibuszjárat is nyílt Pesten és Budán is. A legnagyobb vállalkozás a budai bérkocsis céh lett, amely több mint 20 kocsival rendelkezett. A jármű a századforduló éveiben is járt, sőt új vonalak is nyíltak. A közlekedés ezen békebeli fajtája a két világháború között „búcsúzott” az fővárosi utaktól: az utolsó útra 1929. november 5-én került sor a Villányi úti vonalon.